~Két évvel korábban~
Az árnyvadászok sosem ünnepelték a karácsonyt. Ilyenkor nagyon irigylem a mondénokat. Együtt van a család. Iszogatnak és beszélgetnek. Közösen díszítenek egy fenyőt mely ragyogó díszekben és fényekben pompázik. És mi jut nekünk árnyvadászoknak? Igen! A maró , égető ichor , semmi más. Mi megvédjük a mondikat , de ezt nem hálálják meg!December 24.-e van. Pontosabban este kilenc óra. Az intézet üres , Tessa is elment a többi vadásszal. Az idő szalad és én még mindig egyedül vagyok. Felkelek kényelmes fekhelyemről és felöltöm Tessa kinőtt harci öltözetét. Hajam erős copfba rendezem és felszerelkezem szeráfpengékkel és egy irónnal is. Az intézetből kilépve megcsap a hideg Londoni levegő. A támadás helyszínére igyekszem. Fejem a mondén világ szépségei árasztják el. Sosem akartam mondénként élni , de azért nagyon irigylem őket!
A gyönyörűen ragyogó fényeket bámulom. Egy pillanatra megfeledkezem a hideg levegőről , de eszembe jut , sietnem kell. Futásnak eredek. Hangos kiáltásokat hallok melyek segítségért esedeznek. Odarohanok és előhúzok egy szeráfot.
-Rampel!-kiáltom el magam. Tessa ijedt arcát pillantom meg. Tudom , nem kéne itt lennem , de most szükség van rám.
A démon felé rohanok. Szerencsémre a démon Elenaval van elfoglalva. A lányt beteríti az ichor és ahogy elnézem rengeteg sérülést szerzett , amik nem fognak egykönnyen begyógyulni. A démon felé rohanok és pengém hátába vágom (már ha azt "hátnak" lehet nevezni). A démon egy óriási hörgést hallat és megtántorodik majd a földre zuhan. Kihúzom testéből a pengét és érzem , hogy a démonvér erősen spriccel. Nem törődve a kellemetlen és maró érzéssel elvágom a démon torkát és már rohanok is Elena felé.
A lány teste élettelenül fekszik a ideg betonon. Érzem ahogy szemeimet megtöltik a meleg , sós könnyek , és azt is , ahogyan azok lefolynak az arcomon.
Elena a barátom volt. Ha valaki előbb a segítégére siet , talán megmenekült volna. De senki sem jött. Már nem tudtam megmenteni.
Tessa sétál mellém , és letöröli a könnyeimet.
-Tudom , hogy a barátod volt. -kezdi.- De már nem tehettél semmit..
-De ti tehettetek volna!-csattanok fel és keserves zokogásban török ki.- A Ti hibátok! A Te hibád Tessa!
-Én is az életemért küzdöttem!-kel saját védelmére-Ahogy a többiek is! Te is az életed kockáztattad! Nem kellene itt lenned Samantha!!-hangja kiabálásba megy át.
Nem válaszolok , csak keservesen sírok és szorosan ölelem magamhoz elhunyt barátnőm élettelen testét.
Megfizetnek a Démonok a halálodért Elena , ezt megígérem!
A klávé tagjai Idrisbe vitték Elenat. Átadják őt a néma testvéreknek.
Az intézetbe visszaérve gondolkodni kezdek. Ledobom Tessa harci öltözetét , és a fürdőbe beérve rajzolok magamra egy iratzét. Érzem az egész testemen áthaladó bizsergést.
Megutáltam ezt a napot. Ha mondén lennék utálnám a karácsonyt , de úgy döntök reggel többet akarok megtudni erről a dologról.
Gyorsan lezuhanyzom és megmosom barna , mell alá érő hajamat. Befekszem az ágymba. Tessa-ra pillantok , akit már rég elnyomott az álom. Gondolataim méh mindig Elena körül járnak. Érzem ahogyan szemhéjaim elnehezednek és elnyom az álom.
Másnap reggel korán ébredek. Tessa vekkerjére pillantok 7:26. Kipattanok az ágyból és kifésülöm a hajamat. Egy kötött pulóvert és egy egyszerű farmernadrágot veszek fel. Egy cetlit hagyok a párnámon amin csak annyi áll "Elmentem , majd jövök.". Az intézetből kifelé tartva leakasztom a kabátom a fogasról , felkapom a bakancsom és elindulok London utcáinak hűvösébe. Körbenézek az utcán. Havazott. Nevetgélő gyermekeket látok akik hócsatát vívnak. Nekem sosem volt ilyen gyerekkorom. Egy velem egyidős fiú lép ki a meleget adó otthonából.
A fiú mellém sétál. Közelebbről szemügyre véve barna haja van , gyönyörű kék szemekkel. A fiú rám mosolyog. Vakító fehér fogsora van.
-Szia! -köszön rám. Bassza meg! Ő lát engem!?
~Napjainkban~
Belegondolva , hogy két éve ismertem meg Diegot , mára rá kellett jönnöm , kedvelem őt. Nagyon is. Ő volt életem legszebb karácsonyi ajándéka.#Sarah
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése